Dzogcsen

Mindenek előtt a dzogcsen kapcsán szeretném kifejteni, hogy önmagunk eredendő természetéről van szó. A tudatunk eredendő természetén - mely maga tudatunk tere az energialehetőségétől elválaszthatatlanul nem-kettősségben - képtelenség bármennyit is változtatni. Olyan mint a tükör, melyben megjelennek a dolgok, de attól, hogy szép vagy csúnya dolgok jelennek meg benne, maga a tükör semmit sem változik. Magán a téren képtelenség bármennyit is változtatni. 

Ezt azért nagyon fontos jól tudatosítanunk, mert ez tesz lehetetlenné minden fejlődést. Általában az emberek spirituális utakat, "megvalósításokat" érnek el, különböző "fokozatokon" mennek végig, tanítványok és tanítók lesznek, és általában "fejlődésképzetük" van. Ez nem rossz vagy jó, a tudatunk természete energiájának olyan megnyilvánulása. A dzogcsen úttalan útján ez képtelenség. A lépcsőzetesség hányadik fokán jön létre a határtalanság? 

A dzogcsen jógi ezért nem próbál az "úton" haladni, mivel tudja, hogy már a célban van. Ezt jelenti a dzogcsen, dzogpácsenpó kifejezés: Nagy Tökéletesség. Tehát, minden a tudat természetének határtalan terében jelenik meg, és minden megnyilvánulás csak pillanatnyi fényszerűség, akár az érzékszerveinkkel tapasztaljuk, akár a tudatunkban jelenik meg. 

Akkor miért is van gyakorlás? A dzogcsenben csak egy gyakorlás van, a tudat természetében tartózkodás, és ezt nem-meditációnak nevezzük, ahhoz viszonyítva amikor "fejlődni" akarunk valamilyen meditációs technikával. A formális meditációkat is azzal a hozzáállással végezzük, hogy már teljesen megvilágosodottak vagyunk, és ugyanannyi jelentőséget tulajdonítunk neki, mint amikor bármi egyebet teszünk, mert valójában az egész élet meditáció, nem-meditáció, vagyis formális és nem-formális meditáció. 

Azonban a dzogcsen tanítók nagyon sok szöveget úgy írtak le, úgy tanítottak, mintha lenne egy fejlődés. Erre több okuk is volt, például az is, hogy a fokozatos ösvényeket járó, szutrát és tantrát gyakorló buddhistákat is a dzogcsen gyakorlására vonzzák. Ha ilyen szövegeket használunk, vagy amikor dzogcsen előkészítőket végzünk, akkor is tudatosítjuk a fentieket magunkban és tudjuk, hogy nincs fejlődés, csak úgy tűnik. Valójában minden gyakorlat végezhető ezzel a dzogcsen hozzáállásal. Így lesz a dzogcsen azonnali úttalan út és fokozatos út is. És ez is tökéletes, mert az "azonnali út" és a "fokozatos út" is pusztán konvencionális osztályozgatás, és nem tapasztaláson alapuló tudás. A dzogcsenben ez is a kettősségmentesség megnyilvánulása. 

Ezen az oldalon megjelenő írásokhoz, gyakorlatokhoz is így kell közelítenünk. Két fontos dolgot még megemlítenék. Az első, hogy a dzogcsen öntökéletesség úttalan útját nem érdemes a tibeti buddhizmus különböző tanításaihoz hasonlítani, mert mivel a dzogcsen az egyén eredendő természete, nem kell hozzákötni semmilyen országhoz, hagyományhoz, hagyományvonalhoz, közösséghez és egyebekhez. Bár a tibeti buddhizmus és bön követői a dzogcsent hagyományuk csúcsának, ékének tekintik, a Föld minden emberére egyformán érvényes, és valójában minden lényre, de tisztelettel emlékezünk rá, hogy e kettősségmentes szemlélelet ők tartották fent, és nagyon finoman művelték, művelik..Nyilván, ha nem képes egy lény ezt felfogni, akkor nem sok haszna van belőle. A dzogcsent más világegyetemekben is ismerik a lények. Ezért aztán - és ez a második dolog - ha a gondolkodásmód, szóhasználat és egyebek nem megfelelőek a tibeti buddhizmus lépcsőzetes útjainak, az a dzogcsen szempontból egyáltalán nem zavaró.
A fent leírtak ellenére - vagy pont ezért - nagy tisztelettel adózunk a tibeti, indiai, belső-ázsiai és nyugati mestereknek, akik a dzogcsen tudását átadják, tanítják a lényeknek, és így egyre nagyobb teret kap a nyugati világunkban is. 

A NAGY TELJESSÉG, AVAGY AZ ÖN-FELSZABADULÁS ÚTTALAN ÚTJA

Az egyetemes lényeg a tiszta tudatosság és az alaptér egysége,

Az egyetemes természet a világosság és nyitottság egysége,

Az egyetemes erő az együttérzés és mindentudás egysége,

Egyetemes Nagy Teljesség,

az egység állapotában tiszteletemet fejezem ki irántad.

            Az előbbiekből láthatjuk, hogy a szutra tanításokban, főleg a fizikai fegyelemmel és a mentális hozzáállással tréningezünk. A tantrikus tréningekkel a tiszta érzékelést fejlesztjük ki: látás, hallás, és minden megvilágosodott forma, hang és bölcsesség érzékelését, a nagy gyönyör és nyitottság egységének tapasztalását. A Nagy Teljességben közvetlenül megvalósítjuk saját tudatunk igaz természetét, a három Test jelenlétét.

            A kilenc jármű csúcsa a Nagy Teljesség. Megtestesíti a többi jármű minőségeit, mivel a magasabb járművek tartalmazzák az alsóbbak érdemeit. Az alsóbb járművek lényegi lépcsőfokok lehetnek a magasabbakhoz. Megtörténhet azonban, hogy sokan közülünk sosem lesznek készek a legmagasabb járművekre, és az alsóbbak követésével kell beérniük.

            Az eredeti Nagy Teljesség tantrák nincsenek a történelmi Szkíta Bölcs Buddha által adott tanítások között. Ezek a tantrák önkéntelenül jelenlévő természetes minőségek, az Eredendő Buddha abszolút tanai, a végső igazság. Ezen abszolút tan, az abszolút igazság folytonossága, az idő és tér korlátaitól mentes alaptérben van.

            Az emberi világban azonban e tantrák Gáráb Dordzse (i. e. VI. sz.), Vimalamitra (i.sz. VIII. sz.), a Lótuszban Született Guru (i.sz. VIII. sz.), és más megvilágosodott buddhista mesterek szavai alakjában tárultak fel. E mesterek megvilágosodott elméjében ezek a tantrák megvilágosodott bölcsességként ébredtek fel, vagy tiszta látomásaikban tanításokat kaptak a buddháktól. Ezek az ősi mesterek a megvalósított guruk szakadatlan aranyláncolatán keresztül a ma élő tanítókig eljuttatták e tantrákat.

            Megvalósították a tiszta tudatosságot, a tudat igaz természetét, tréningútjukként a Nagy Teljességet használva. Rigdzin Dzsigme Lingpa írta: 

A tudatot meghaladó tiszta tudatosság megvalósítása

A Nagy Teljesség sajátossága. 

Harmadik Dodrupcsen (1865-1926) magyarázta: 

A meditátorok a tiszta tudatosságot a meditáció útjaként használják. Ők a tiszta tudatosságon meditálnak, miután megkülönböztették a tudattól. Aztán a tiszta tudatosságra összpontosítanak, és csak arra összpontosítva maradnak. Nem alkalmaznak semmilyen fogalmat, mert a fogalom a tudat. 

A tiszta tudatosság a megnyilvánulások és a teresség egysége. Megtestesíti a három káját. A teresség természete az igazságtest, a belső világosság természete a gyönyörtest, az együttérző mindentudás ereje a varázstest.

Őszentsége Duddzsom Rinpocse (1904-1987) mondogatta: „A Nagy Teljesség meditáció nehézsége, hogy túl könnyű.” Ez mély megállapítás. Nem azt mondta, hogy könnyű, mert kevés erőfeszítést igényel tőlünk, ahogy néhányan elképzeljük. Inkább, a tiszta tudatosság megvalósítása könnyű, mivel magában foglalja a saját tudatunk legegyszerűbb, módosítatlan természetéhez való visszatérést. A végső béke és gyönyör egysége, bármilyen feltételtől vagy korláttól mentesen. Bizonyos gyakorlóknak azonban, az ilyen egyszerűségben tartózkodást a legnehezebb beteljesíteni. Legtöbben egész életünket úgy éltük le, hogy nem ismertünk semmi mást, mint a zavaró érzelmeket, félelmet és izgatottságot, mely kettős hozzáállásunkban gyökerezik. Hosszú utunk van a „könnyű” jelentésének megértéséig. Tehát, számunkra az alsóbb járművek előkészítői, lényegi lépcsőfokok lehetnek a Nagy Teljességhez.

A nyingma hagyomány sok nagymestere, mint Longcsen Rábdzsám (1308-1363) és Dzsigme Lingpa írt útmutatás értekezéseket és kommentárokat a Nagy Teljesség eredeti tantráihoz, hogy a gyakorlót a meditáció különböző fázisaiba bevezessék. A Nagy Teljesség legfontosabb gyakorlási kézikönyve a Jese Láma, mely magában foglalja az összes Nagy Teljesség tantra lényegét. A Nagy Teljesség tanításoknak három osztálya van: tudat, tér és upadésa. Az upadésa osztálynak négy ciklusa van: külső, belső, ezoterikus, és legbelsőbb ezoterikus (vagy szív-lényegiség). A legbelső ezoterikus upadésák magasabbrendűek minden más járműnél. Dzsigme Lingpa írta: 

A Nagy Teljesség három osztálya közül, a tudat osztály a mentális ítélkezésekkel foglalkozik, és beszél a természetes világosságról. A tér osztály az alaptérre összpontosít, az alaptalansággal foglalkozik. E két osztály nem kezdi közvetlenül a tiszta tudatosság megvalósításával. Az upadésa osztály első három ciklusa is a köztes léttel foglalkozik a végső cél eléréséért. Másfelől, az upadésa osztály negyedik ciklusa beteljesíti a természetes állapot tapasztalását, mely meghalad minden fogalmat, és a megszabadulás eléréséhez kulcseszközként szolgál ebben az életben a fénytest elérésével. 

A legbelső ezoterikus ciklus tanításai a Nagy Teljesség két fő gyakorlata, melyek a trekcsö és tögál. A trekcsöben, az eredendően tiszta természet megvalósításával, átvágjuk gyökerétől minden kettős fogalmunkat, és egyszerre tapasztaljuk a végső természet megjelenését és a létforgatagtól való megszabadulást. A tögál során, közvetlenül a három kájával foglalkozunk útként – melyek saját természetünkként jelen vannak –, és megvalósítjuk az alaptér és bölcsesség egységét. Dzsigme Lingpa írta: 

A trekcsö útja a feljövetel és felszabadulás egyidejűségét hozza.

A tögál útja az alaptér és tudatosság egysége.

Trekcsö (Átvágás)

A teljes felébredettség vagy a tudatosság felvillanásának tapasztalása után, meditációval fenntartjuk és fejlődünk a négymódozatú állapottal. Dzsigme Lingpa írta:  

(a) A hegyszerű szemlélet állapota: A gondolatoktól mentes, igaz természet megértése után, ahogy van, a természetesen világos, nagy tudatosságban tartózkodunk, mely nem a mentális erőfeszítések, megragadások, vagy a fogalmak ellenszereként a szándékos meditációk használatának tárgya. (b) Óceánszerű meditáció: Ülj lótuszhelyzetben. Nézz a térbe, a nyitottság állapotában. Mellőzd a hat tudat érzékeléseinek megragadását. Tiszta felismeréssel, mint a hullámaitól szabad óceán. (c) A cselekvés ügyessége: Hirtelen nyugtasd el a tested, beszéded és tudatod három kapuját. Zúzd szét a szemlélet és meditáció selyemgubóját. Természetesen tartsd fönt a világos, meztelen bölcsességet. (d) A feltételmentes eredmény: Engedd, hogy az öt mentális tárgy maradjon természetesen, ahogy van. Akkor a természetes világosság élénken megjelenik benned.           

A trekcsö módszerével megértjük igaz természetünket, a három kája jelenlétét – a nyitottságot, világosságot és a mindenütt jelenlétet –, és megvalósítjuk azt. Halálunk idején elérhetjük a „szivárványtestet”, fizikai testünk szétoszlását úgy, hogy nem marad utána semmi. Szönám Námgyál (1874-1953) az egyike volt az utóbbi idők meditátorainak, akik elérték a szivárványtestet, melynek sokan tanúi voltak.

Tögál (Átugrás)

Ez a legmélyebb és leggyorsabb út a buddhasághoz. A trekcsö szilárd tapasztalása nélkül azonban, nem folytathatjuk a tögál meditációt. Ha csak a fényeken meditálunk, a ragaszkodás újabb tárgyát hozzuk létre.

            A tögálban felébresztjük a négy fényességet, mely jelen van bennünk. A szemek vízfényességével látjuk a tér tiszta tudatosság fényességét, az üres élet-lényegiség fényességét, és az ön-megjelenő pradzsna fényességét a külső térben. A belső és külső bölcsesség és az alaptér egyesül.

A bölcsesség és a bölcsességfények (buddha bölcsesség és buddha mezők) elválaszthatatlanul jelen vannak minden lényben. Ezért, ügyesen használva a meditáció megfelelő módszereit, a belső bölcsesség és a bölcsességfények felragyognak a test bölcsességfény csatornáiban, és ezeket a fényeket a külső térben is látni fogjuk. Aztán megvalósítjuk a belső és külső bölcsesség és bölcsességfények egységét, a teljesen megvilágosodott buddhaságot.

Az ilyen meditáció eredményeként a négy vízió megvalósításának útján haladunk: közvetlenül megvalósítva a jelenség valódi természetét, a tapasztalás növekvő megnyilvánulását, a tudatosság teljes kiterjedését, és a jelenség természete alapjának kimerítését.

Teljesen a tögál gyakorlásának szentelve magunkat, bármilyen megingás nélkül, néhány éven belül elérhetjük a buddhaságot. A halálban elérhetjük a „nagy áthelyezés fénytestét” is, ahogy a Lótuszban Született Guru és Vimalamitra tette; és ezekhez a mesterekhez hasonlóan, abban a testben tovább szolgálhatunk másokat, míg vannak lények, akiknek hasznára lehetünk.

Amikor az összes káprázat feloldódik az abszolút természetben, a káják és bölcsességek természetes erőként tovább ragyognak – mind az egység állapotában. Nem nyerünk valamit sehonnan máshonnan, hanem magunk belső természetét és minőségeit valósítjuk meg. Dzsigme Lingpa írta:  

A végső megvalósítás, a káják és bölcsességek, nem máshonnan jönnek. Annak eredményeként jelennek meg, hogy megszabadultunk az egyetemes alap tisztátalanságaitól, melyek – a tudat és a mentális események elnyugtatása eredményeként – felolvadnak az alaptérben.

Az értékes tanítások helytelen használati módja nagyobb kárunkra van, mint bármilyen más gyakorlás. Habár viszonylag könnyű a közönséges negatív gondolatokat és cselekedeteket megtisztítanunk, mivel azok általában a tudat felszínén vannak, mint a padlón a piszok, sokkal nehezebb a meditációs hibákat megtisztítanunk, mert hatásuk a tudat sokkal mélyebb szintjeire ágyazódik be, és nagyobb a befolyásuk is. A vonaltartók e tanításokat erőteljes tanvédelmezőkre bízták, akik megfogadták, hogy a tanításoknak ártók ellen cselekednek.

   Láthattuk, hogy a kilenc spirituális út mindegyikének saját szemlélete, gyakorlási módja és eredménye van. Erre vonatkozóan a szokásos hozzáállást a mérgező növényhez való viszonyunkkal magyarázzák, ahol a mérgező növény a negativitásokat, romboló érzelmeket jelképezi. A szutrajána gyakorlója a mérgező növényt kikerüli, a tantra gyakorlója azt mondja, hogy átalakítva jó orvosság lesz belőle, a dzogcsen gyakorlója közvetlenül elfogyasztja, és az táplálni foga, mint, ahogy a páva megeszi a mérget és csak szépül tőle.

      Másik szimbólum a tibeti hagyományban az alkohol és a hús. Az alkohol a buddhizmus szerzetesi szintjén, főleg a szutrajánában tiltott. Nem azért, mert önmagában az alkohol rossz, hanem mert hatása alatt az ember elveszíti tudatosságát, és másképp cselekszik, mintha nem ivott volna alkoholt. Általában a keleti kultúrákhoz, főleg a hinduizmushoz és buddhizmushoz a nyugati hozzáállás az, hogy gyakorlói vegetáriánusok. A buddhista kultúrákban valóban ott van a nem ártás fogadalma. A tibeti tantrikus buddhizmus magas szintjén azonban nem a különböző fogadalmak tartása, hanem a pillanatnyi jelen tudatosság, a természetes állapot megtartása a fontos. Ha valaki különböző fogadalmakat tart, annak nem feltétlen következménye, hogy a pillanatban tartózkodik. Azonban, ha a gyakorló az alkohol fogyasztása alatt is a pillanatban tartózkodik, ihat bármennyit, mindenki a saját egyéni képessége szerint. Így magas szinten az alkohol a bölcsesség szimbólumává válik. A hús fogyasztása az állat elpusztításával jár. Általában az érv a vegetáriánus életmód mellett az, hogy ha senki sem enne húst a világon, nem ölnének annyi állatot. Ez szép ideológia, de nézzük meg a tibeti tantrikus hozzáállást. A tibeti tantrikus gyakorló nem öli meg az állatot, és nem is bíz meg senkit, hogy helyette megtegye. Azonban megveszi az üzletben és megeszi. Ő azt állítja, hogy nem valószínű, hogy az egész világ lemond a húsevésről, ezért a vegetáriánus létmódot passzív együttérzésnek tartja, mert befolyásolni akarják, hogy kevesebb állat haljon meg. Mi történik azonban, ha elfogyasztja az általa üzletben vásárolt húst, mely állat megöléséhez neki közvetlenül nem volt köze? Amennyiben a gyakorló tudatosan étkezik, az elpusztult állat kapcsolatba kerül a tantrikus gyakorlóval, így közvetve kapcsolatba kerül a tannal, és ez számára azt eredményezi, hogy embernek születhet, és követheti a tanításokat. Ez egy aktív együttérzés a vegetáriánus életmód passzív együttérzéséhez képest, mely így segíti az elpusztult állat jobb újraszületését. A fentebb elmondottak eredményeként az alkohol a bölcsesség, és a hús az együttérzés szimbóluma, így az alkohol a női oldal, a hús a férfi oldal. A tantrikus buddhizmus szerzetesei is elfogyasztják a beavatások és különleges szertartások alkalmával az alkoholt és a húst. Ezért mondta az egyik tanítónk: „Nem baj, ha az ember vegetáriánus, csak havonta egyszer egyen szalonnát. Így nem ragad bele a dualista szemléletbe.”

            E magyarázatot azért tartottuk fontosnak, mert az embereknek általában bizonyos kigondolt szokásaik vannak, melyek sokszor ellentmondásosak gyakorlataikkal szemben, és így gyakorlatuk nem is tud működni. Például, amikor egy magas tantrikus átadásban részesült gyakorló az ünnepség felajánlás alkalmával is tartózkodik ezek fogyasztásától, holott mestere tanításában ez szerepel. Van egy történet Milarépáról és tanítványáról, Gampopáról, aki többek között az Első Karmapa tanítója is volt. Gampopa már teljesen felszentelt szerzetes volt, amikor először találkozott Milarépával, és így nem fogyaszthatott alkoholt. Milarépa azonban próbának vetette alá, hogy vajon számára a szerzetesség fogadalma fontosabb, vagy a tanító útmutatása, és csánggal (tibeti sör) kínálta őt. Gampopa, bár fogadalma elvben kötötte őt, elfogyasztotta a sört, felmutatva azt, hogy legfontosabb a feltétel nélküli bizalom a tanítóban. Milarépa látva Gampopa feltétlen odaadását, tanítványává fogadta. Nem lehet a buddhaság egységállapotába kerülni a jó és rossz megkülönböztetésével, de esetleg keveset javíthat életünkön. A jelen tudatosság természetes gyönyörűségében tartózkodva nem tudunk helytelenül cselekedni, azonban, ha ezt nem éljük a pillanatban, morális megfontolásunkkal dönthetünk a jót és rosszat illetően. El kell döntenünk, hogy mit szeretnénk elérni, a megvilágosodást, vagy a létforgatagon belüli jobb állapotot. A kettősségmentes állapot a legnagyobb gyönyörűséggel jár, de ez egy ragaszkodásmentes, pillanatról-pillanatra való létezés. Ebben a kettősségmentes állapotban benne van minden látszólagos pozitív, és minden látszólagos negatív tapasztalás is, de valójában csak pozitív lesz.

            E rész befejezéseként szeretnénk a buddhista spirituális utat egy jelképrendszerrel bemutatni, mely a Lótuszban Született Guru nyolc megnyilvánulása. A középen elhelyezkedő fő alak, maga a Lótuszban Született (Padmakara) Guru, akinek nyolc megnyilvánulása a következő:

1. Guru Cokje Dordzse, kék színű, a fő alaktól keletre található,

2. Guru Padmaszambhava, fehér színű, a fő alaktól délre található,

3. Guru Loden Csogse, fehér színű, a fő alaktól nyugatra található,

4. Guru Padma Gyalpo, piros színű, a fő alaktól északra található,

5. Guru Nyima Özer, sárga színű, a fő alaktól délkeletre található,

6. Guru Szakja Szenge, sárga színű, a fő alaktól délnyugatra található,

7. Guru Szenge Dradog, kék színű, a fő alaktól északnyugatra található,

8. Guru Dordzse Drolö, vörösesbarnás színű, a fő alaktól északkeletre található.

            A Lótuszban Született Gurunak e nyolc megnyilvánulásával történő gyakorlás lehetőséget kínál arra, hogyan viszonyuljunk a különböző helyzetekhez különböző módokon, ugyanakkor az egység érzetét megtartva. A középső megnyilvánulás a mandala magja, és az összes többi az ő kiáradása. A tankákon, tibeti tekercsképeken a középső alakot nagyobbnak is festik a többinél, hangsúlyozva sajátos szerepét. A Lótuszban Születettnek így megnyilvánulásain keresztül különböző működési módjai vannak, melyek láthatók az alakzatok kezeiben tartott eszközökből is. Ezek a buddhacselekdetek az éhínség, háborúk, szerencsétlenségek, betegségek, és minden egyéb rossz lenyugtatása; az egészség, gazdagság, boldogság, az élet, és minden egyéb jó növelése; az ellenséges, zavarkeltő és más ártó erők hatalom alá vonása; valamint az agresszív tettek, a felbukkanó gonosz szándékok, a paranoiás ego mély ellenséges érzelmeinek lerombolása. Tehát, a középső mester a megvilágosodás állapotát jelképezi, és a körülötte lévők a lények javára történő önkéntelen buddhacselekedeteket. Ezeket az együttérző négy buddhacselekdetként szokták emlegetni.

            A Lótuszban Született Guru mi magunk vagyunk, és minden pillanatban az adott körülményeknek megfelelően cselekszünk, mindig válaszra készek vagyunk, de ha nincs szükség arra, nem akarunk feltétlenül valamit másra ráerőltetni, nem akarunk cselekedni, hanem önkéntelen tevékenységünk, buddhaállapotunkból ered.

(Részlet az Urgyen és Kandro: A Tiszta Fény című könyvünkből)